Sakura ünnep a Füvészkertben
2017. április 15. írta: Red Girl

Sakura ünnep a Füvészkertben

Már 10 éve megrendezik a Sakura ünnepet a Füvészkertben, vagyis a cseresznyefa virágzás ünnepét. Ennek ellenére én nemhogy ilyenen nem voltam még eddig, de még magában a Füvészkertben sem jártam, pedig a város közepén van, bármikor elérhető távolságban.

Az első pozitív élmény már a belépő vásárláskor ért, a belépőjegy egy képeslap. Szeretem a szép képeslapokat bekeretezni, valószínű ezt is berakom a gyűjteménybe.sam_3947.JPG

A cseresznyefák valóban gyönyörűek, főleg a bejárat közelében lévő. Nem véletlen, hogy rengeteg ember állja körül és fényképezi. Valószínű minden ágra jut egy fotós. De ennek ellenére megéri türelmesnek lenni és lecsapni a felszabaduló ágacskákra, mert ilyen gyönyörű képeket lehet csinálni.

sam_3942_50b.jpg

Igazság szerint több Japánhoz kapcsolódó program is volt, mint a manga rajzolás és a harcművészeti bemutató. Engem azonban a rengeteg sokszínű növény sokkal jobban érdekelt. Van ott minden, banánfa, árvácska, kaktusz, orchidea, vízi növény. Virágzó és nem virágzó növények egyaránt. Csak kapkodja az ember a fejét, és próbál nem kihagyni semmit.

Bár kis alapterületen fekszik mégis eltart pár órát míg rendesen végigjárja az ember a helyet. De meg is éri időt szánni rá, hiszen kár lenne elrohanni valami mellett, még egy fa odvába vagy egy növény belsejébe benézve is találhat az ember érdekességeket.

Magát a Füvészkertet ajánlom mindenkinek megnézni, így tavasszal gyönyörű, de gondolom minden évszakban megvan a maga varázsa.

Másrészt annak hogy pont a Sakura ünnep alatt látogasson oda az ember van előnye és hátránya is.

Előnyök:

  • különböző Japánhoz kapcsolódó program és árus
  • le lehet telepedni a fűre és akár piknikezni, amit normál napokon nem lehet megtenni
  • képeslap belépőjegy (nem tudom normál napon mit adnak, de valószínűsítem, hogy hagyományos jegyet)

Hátrányok:

  • rengeteg ember ennek minden hátrányával
    • hosszú sor a bejutáshoz ha épp rossz időpontot fog ki az ember (nekem szerencsém volt)
    • keskeny sorokon az üvegházban nehézkes a haladás
    • nehezebb a növényekhez odajutni

 Egy kis ízelítő az ott készült képekből.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://redlife.blog.hu/api/trackback/id/tr2312415103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Red Girl 2017.05.11. 21:01:10

Elképzelhető, hogy lesz egy őszi látogatás is. Meg kell nézni több évszakban is :)
süti beállítások módosítása