Már 10 éve megrendezik a Sakura ünnepet a Füvészkertben, vagyis a cseresznyefa virágzás ünnepét. Ennek ellenére én nemhogy ilyenen nem voltam még eddig, de még magában a Füvészkertben sem jártam, pedig a város közepén van, bármikor elérhető távolságban.
Az első pozitív élmény már a belépő vásárláskor ért, a belépőjegy egy képeslap. Szeretem a szép képeslapokat bekeretezni, valószínű ezt is berakom a gyűjteménybe.
A cseresznyefák valóban gyönyörűek, főleg a bejárat közelében lévő. Nem véletlen, hogy rengeteg ember állja körül és fényképezi. Valószínű minden ágra jut egy fotós. De ennek ellenére megéri türelmesnek lenni és lecsapni a felszabaduló ágacskákra, mert ilyen gyönyörű képeket lehet csinálni.
Igazság szerint több Japánhoz kapcsolódó program is volt, mint a manga rajzolás és a harcművészeti bemutató. Engem azonban a rengeteg sokszínű növény sokkal jobban érdekelt. Van ott minden, banánfa, árvácska, kaktusz, orchidea, vízi növény. Virágzó és nem virágzó növények egyaránt. Csak kapkodja az ember a fejét, és próbál nem kihagyni semmit.
Bár kis alapterületen fekszik mégis eltart pár órát míg rendesen végigjárja az ember a helyet. De meg is éri időt szánni rá, hiszen kár lenne elrohanni valami mellett, még egy fa odvába vagy egy növény belsejébe benézve is találhat az ember érdekességeket.
Magát a Füvészkertet ajánlom mindenkinek megnézni, így tavasszal gyönyörű, de gondolom minden évszakban megvan a maga varázsa.
Másrészt annak hogy pont a Sakura ünnep alatt látogasson oda az ember van előnye és hátránya is.
Előnyök:
- különböző Japánhoz kapcsolódó program és árus
- le lehet telepedni a fűre és akár piknikezni, amit normál napokon nem lehet megtenni
- képeslap belépőjegy (nem tudom normál napon mit adnak, de valószínűsítem, hogy hagyományos jegyet)
Hátrányok:
- rengeteg ember ennek minden hátrányával
- hosszú sor a bejutáshoz ha épp rossz időpontot fog ki az ember (nekem szerencsém volt)
- keskeny sorokon az üvegházban nehézkes a haladás
- nehezebb a növényekhez odajutni
Egy kis ízelítő az ott készült képekből.